A Napkirály kastélya – Versailles pompája az abszolutizmus jelképe

Versailles-i kastély

Versailles, egy hajdan jelentéktelen falu mellett elsőként XIII. Lajos építtetett vadászlakot. Ez csak egy kisebb, háromszárnyú téglaépület volt, vízzel körülvéve. Fia, XIV. Lajos (a majdani Napkirály) talán a gyermekkori emlékei miatt választotta ezt a helyet pihenő- és búvóhelyül, kiváltképp a De la Valliére kisasszonnyal folytatott viszonya idején. Korszerűsítette az épületet, amely új díszítéseket is kapott, s mellette egy új szárnyépületet is emeltek.

1664-ben a király hatalmas ünnepséget rendezett Versailles-ban, s azt tervezte, hogy udvarával együtt Párizsból oda költözik. Ekkor indultak meg a nagyobb szabású építési munkálatok. Az uralkodó Louis Le Vau-t bíz­ta meg az új épületrészek kialakításával, mely­nek során a kastély valóban királyi méreteket öltött. Tíz évvel később, amikor XIV. Lajost már Európa-szerte Napkirályként emlegették, Jules Hardouin-Mansart folytatta a munkát – élete végéig. Azt a feladatot kapta, hogy olyan kastélyt emeljen, amely “méreteiben, megformáltságában és szépségében évszázadokon át fennmarad, tanúsítva Európa leghatalmasabb királyának akaratát”.

A király akarata mindenek felett

A kastély végül XIV. Lajos hatalmának szimbólumává vált. 1682-ben hivatalosan is Versailles lett a Francia Királyság központja – az udvartartás ekkor már mintegy húszezer emberből állt, ebből ötezren magában az 1300 szobás kastélyban éltek. A fűtésről 1252 kandalló gondoskodott, az istállókban 200 kocsi és 2500 ló elhelyezésére volt lehetőség. A Napkirály hatalma abban is megmutatkozott, hogy egyre több és több pénzt ölt bele az építkezésekbe – annak ellenére, hogy a tervet sokan ellenezték. Nem törődött sem a hagyományokkal, sem befolyásos udvaroncainak véleményével. Jean-Baptiste Colbert pénzügyminiszter például a kezdetektől fogva az ellenzők közé tartozott – s ezért kegyvesztetté is vált.

XIV. Lajos számára még a természeti akadá­lyok sem jelentettek problémát. Saint-Simon her­cege így jellemezte Versailles-t: „Barátságtalan, sivár hely, nincs kilátás, sem erdő, sem víz, sőt még szilárd talaj sem, mert az itteni föld futóhomok vagy posványos mocsár, s az egész környéken rossz a levegő.” A király azonban a mocsarat lecsapoltatta, a kastély köré fákat ültetett, a medencék vízellátására pedig hosszú csatornákat ásatott.

XIV. Lajos nevét viselő kastély, a Napkirály kastélya
A XIV. Lajos nevét viselő kastélyt egy árverésen adták el / Fotó: Profimedia – Reddot

Hatalmi jelképből diplomáciai színtér

Hardouin-Mansart gondosan alakította ki a kastély belső díszítéseit – ennek legfontosabb anyagai az arany, az ezüst és a márvány voltak. Az egyik terem valamennyi fala tükörburkolatot kapott – ez a Tükörgaléria, amely a Háború szalonjával és a Béke szalonjával együtt közel száz méter hosszan alkotja a kastély leghíresebb reprezentációs helyiségeit. A Napkirály a kert tervezőjének, Le Nôtre-nak ezt az utasítást adta: „Olyan legyen, amilyet eddig még nem látott a világ!” A neves művész a helyet kilátóteraszokkal, medencékkel, szökőkutakkal, szobrokkal gazdagította. A versailles-i kastélyt a két Trianon-palota egészíti ki. A Nagy-Trianon 1687-ben készült el. Eredetileg kerti pavilon volt, később azonban jelentősen kibővítették. Itt írták alá 1920-ban a Magyarország új határait felvázoló trianoni békeszerződést. A Kis-Trianon palotát már XV. Lajos alatt emelték, 1762-1768 között. Eredetileg az a király szeretőjének, Madame de Pompadournak a lakhelye lett volna, ő azonban nem érte meg az épület elkészültét.

Bár a kastélyt XVI. Lajos idején már korszerűsíteni kellett volna, nagyobb szabású átalakításokra nem jutott pénz. A királyi udvar székhelye egészen az 1789-es forradalomig Versailles-ban maradt, amikor az uralkodó családjával együtt kénytelen volt visszaköltözni Párizsba. 1792-ben a berendezést széthordták, de az épület sértetlen maradt. Felújítására már csak Napóleon, majd XVIII. Lajos és X. Károly idején került sor. 1833-ban I. Lajos Fülöp a kastélyt a francia történelem múzeumává alakíttatta át. 1919-ben itt írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést. Versailles azóta is a francia diplomácia egyik színhelye, falai között a későbbi korokban is számos jelentős vendéget, uralkodót fogadtak.