Hófehér barangolások – induljunk, ha szakad a hó!

Szeretjük képeken csodálni a havas tájakat, de vajon ki elég bátor és elszánt ahhoz, hogy útnak is induljon ilyenkor? Hidegben még kalandosabb útra kelni, és ha sportos programot tervezünk, sokat mozgunk, tovább tudunk odakint lenni és ámuldozni a fehér, csillogó csodaországon! Íme, havas hatosunk, barangolásra csábító vidékünk!

A Balaton

Tündérzene a jég alatt

Ha a Balatonra gondolunk, nyári üdülések jutnak az eszünkbe. Pedig a Balaton télen, jégbe fagyva is gyönyörű. Amikor a kikötőknél már kialakult a vastag jégpáncél, a parttól húsz-harminc méterre azonban még hullámzik a víz. December 31-én, Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel báltermében az újév egyik legnagyobb és legele­gánsabb szilveszteri bálját szervezik szilveszteri show-műsorral és gálavacsorával. Tihanyban a piacozókat várják szombaton reggel 8 órától délután kettőig, mindennel, ami szem-szájnak ingere. A 2013-ban nyitott Tihanyi Piac Placc egész évben várja a látogatókat házi kecske és juhsajtokkal, termelői mézzel, házi lekvárokkal, füstölt áruval, házi savanyúsággal és rétesekkel. Egy teljesen más, de rekorder címmel büszkélkedő múzeum is jó program lehet télen, a Balaton környékén. A Helikon kas­tély Keszthely legimpozánsabb épületegyüttese, a Festetics grófok egykori, Balaton parti rezidenciája volt. Új épületében 2018-ban helyet kapott az a vadászati kiállítás, amely több világrekorder trófeát is bemutat az érdeklődőknek.

Anna Grand Hotel
AJÁNLAT MEGTEKINTÉSE

A Hévízi-lefolyó

Téli kenutúrára kiváló

Eszünkbe jutott már valaha, hogy a téli hidegben kenutúrára induljunk? Nem? Pedig a Balaton-felvidéken van egy hely, ahol a víz feletti páratakarón keresztül tündér­rózsákat és szépséges vízimadarak láthatunk. A Hévízi-lefolyó a Hévízi-tó hetente kétszer teljesen kicserélődő meleg vizét vezeti el egészen a Kis-Balatonig, és télen is több mint 20°C-os, Ezen az egyedülálló folyón vezeti szervezett vízitúráit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Egy kis biztonsági fejtágítás után mi is részt vehetünk a mikroklimatikus környezetbe szervezett túrán, ami a déli árapasztó zsiliptől indul és Fenékpusztáig tart. Az út során mintegy 10 kilométert evezünk. A túrák érdekes­sége, hogy néha még a vízen is megtanít járni, ugyanis a hínár, a fenékről felszakadt növényzet és a nagyobb uszadékfák telepeket alkotva eltorlaszolhatják az utat.

Dobogókő

Magyarország első sípályája

Ez a síközpont fekszik a legközelebb Buda­pesthez, és ezt tekintjük a trianoni Magyar­ország első sípályájának, ami már 1923 óta szolgálja a téli sportok kedvelőit. A pályák kiindulópontja a Makovecz Imre tervei alapján épült Zsindelyes vendéglőtől pár lépésre található. Ha jók a hóviszonyok, akkor az itt működő 624 méter hosszú tányéros sífel­vonó reggel 9-től délután 16 óráig szállítja a síelni vágyókat. A már említett zsindelyes házban nyílt tüzű kandalló és melegkony­hás büfé üzemel, így ha nem a környéken szálltunk meg, akkor is van hol megpihenni a síelés, szánkózás után. Ha viszont a közel­ben szállnánk meg, akkor egy igen érdekes szálláslehetőséget is kipróbálhatunk. A nyolc férőhelyes fűthető jurták a vendégháztól és a sífelvonó felső állomásától mindössze néhány méterre találhatóak. Dobogókőhöz hasonlóan, Budapesttől körülbelül egy órányira találjuk még Zebegény 400 méter hosszan síelhető pályáit, a visegrádi Nagyvillám 1.7 kilomé­teres sípályáját 9 felvonóval, és Szokolya egyfelvonós pályáját, ahol jól lehet gyakorolni.

Lillafüred

Jégbe zárt csoda

Mondanunk sem kell, hogy egy kis szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy hóba takarózva pillanthassuk meg Lillafüredet, a közeli Hámori-­tavat, illetve a palota függőkertjében található Szinva-patak vízesését. A lillafüredi vízesésről tudni kell, hogy ez az ország legmagasabb, füg­gőleges vízesése, ami a téli hidegektől függően akár egy hatalmas jégkristállyá is összefagyhat. A Hámori-tó ezzel ellentétben teljesen kiszámít­hatatlan. Bár a felszínen biztonságosan vas­tagságnak tűnik a jég, a mesterséges víztömeg ilyenkor is állandó mozgásban van. De ha nem tudunk letenni a vizes programlehetőségekről, akkor a közeli Miskolctapolcai barlangfürdőt érdemes felkeresni. A fürdőkomplexum európai viszonylatban is egyedülálló: a termálvíz kényez­tetését és a fürdő szolgáltatásait a természet által kialakított barlangrendszerekben élvez­hetjük. Lillafüred különleges klímája miatt az 1920-as 1930-as években az is tervezték, hogy a területet téli sportközponttá tegyék. Volt itt bob-, és szánkópálya, felvonóval ellátott sípálya, de még síugrósánc is. A tavon télen korcsolyáztak, nyáron pedig csónakázni lehetett.

Kőszeg

A hazai síelés bölcsője

Kőszeget és környékét nem véletlenül nevezik Alpo­kaljának. Nem csak a Kőszegi-, és a Soproni-hegy­ségek alpesi mivolta miatt, és nem csak azért, mert innen fél óra alatt elérhetőek Ausztria első síterepei, mint amilyen Mönichkirchen, St. Corona, Semmering, vagy a Schneeberg. Az elnevezés egy sokkal történelmibb okra vezethető vissza. Chernél István ugyanis 121 éve itt honosította meg a “lábszán­kózás”, vagyis a síelés sportját. De mivel Kőszeg nem csak a síelés, hanem minden magyar téli sport bölcsője, ezért romantikus sétákra, sítúrákra és szervezett téli túrákra is hívogat a térség kristályos levegője. De ha egy kicsit védettebb programot ke­resünk, akkor próbáljuk ki Kőszeg 2017-ben nyitott fedett jégpályáját, ami minden időben kiszolgálja a téli sportok szerelmeseit. 2018-ban szintén meg­újult a Fő téren álló Hotel Írottkő wellness részlege, ahol most már a szaunák és a sóbarlang mellett egy 10 fős élmény jakuzzit, egy új 12 fős finn szaunát, valamint egy 8 fős aromakabint is találunk. De ami a legjobb, hogy egy kiadós séta, vagy városnézés után, a napijegy megvásárlásával mindezt szoba­foglalás nélkül is élvezhetjük.

Hűvösvölgy

Gyermekvasúttal a Budai-hegységben

Izgalmas téli programot nem csak a Balaton-felvidéken, vagy Miskolc környékén találni, hanem a fővá­rost szegélyező Budai-hegységben is. Itt robog keresztül ugyanis a hűvösvölgyi Gyermekvasút, melynek útvonala a Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig tart, és közben érinti Normafát, Csillebércet, a János-hegyet és a Szépjuhásznét is. A vonalon megtalálhatóak még a budai hegyvidék kilátói, erdei játszóterei és kegyhelyei, illetve a téli kirándulások kiindulópontjai is. A vonatok keddtől vasárnapig egész éven át közlekednek a gyermekvasutas szolgálatot ellátó gyerekek felügyelete alatt. A szerelvényeket hétköz­nap dízelmozdonyok, hétvégén pedig dízel-, és gőzmozdonyok továbbítják. A 2019-es adventi időszak­ban visszatér Budára egy teljesen felújított téli kocsi is. így az egyedi külső és belső festéssel ellátott karácsonyi kocsikkal már 2019. december 10-től lehet utazni egészen 2020. január 5-ig, a menetrend­ben meghirdetett hagyományos személyvonatok közlekedési rendje szerint.