Hogyan utazzon el hónapokra?

Hogyan utazzon el hónapokra?

Éppen két munkahely között, esetleg karrierváltásban van, és szeretne sok-sok hónapon át kiszakadni eddigi környezetéből? Erre ma minden lehetősége megvan, a gondos előkészület azonban előfeltétele annak, hogy mindez úgy sikerüljön, ahogyan megálmodta.

Pénz, pénz, pénz

Ahogyan Churchill szerint a háborúhoz, úgy az utazáshoz is alapvetően három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz. Meg persze némi eltölteni vágyott szabadidő. Amikor tehát felmerül egy ilyen kaland, először is azt érdemes átgondolnunk, mennyi pénzt szánunk erre. Európa és Észak-Amerika viszonylag olcsóbb helynek számít a világban, de az ördög itt is a részletekben lakozik. Nem mindegy, hogy Európán belül egy norvég vagy egy görög túrát szemeltünk ki magunknak, ahogyan az sem, hogy Ázsián belül Vietnámba vagy Japánba vágyunk. A leginkább zsebbenyúlós bulik mindig a világ menő nagyvárosai, igaz, ezekben a lehetőségek is széles skálán mozognak, így tudatos tervezéssel és némi szerencsével akár még ezekben is találhat vonzó ajánlatot.

Repülőjegyet csak okosan!

Egy utazás során szinte midig a repülőjegy a legnagyobb egyszeri kiadás. Szerencsére mostanra számos olyan weboldal van, ahol jól össze lehet hasonlítani az árakat, a járatokat, sőt még szól is, ha minden eddiginél olcsóbb lett a jegy. A jobbakkal nemcsak a turistaosztályra, hanem a Businessre és a First Classra is tud szűrni, főleg az előbbi lehet praktikus azoknak, akik messzire utaznának és nem szeretnének tíz órán át nyomorogni, meg inkább a reptéri lounge bőrfoteljeiben töltenék el az átszállás óráit. Ráadásul ha több hónapos útra megy, akkor az utazási időpontokkal is tágabb határok között lehet sakkozni, mint egy klasszikus nyaralás esetében.

Mérje fel igényeit!

Egy több hónapos külföldi kalandra különösebb gond nélkül elköltheti egy budai garzon árát, de nem biztos, hogy érdemes. A többség valahol a couchsurfing és az ötcsillagos szálloda lakosztálya között gondolkodik, ha szállásról van szó. Ha igazán ki szeretne szakadni megszokott környezetéből, akkor egy ilyen utazás alatt akár mindkettőt kipróbálhatja, hiszen ezek fontos élettapasztalatok, főleg, ha eddig nem voltak meg. Ha szállt már meg hostelben, akkor tisztában van azok előnyeivel (olcsó szállás, főzési lehetőség, jó hangulat) és hátrányaival (közös szobák, közös zuhanyzó, gyakran lepukkant berendezés). Ha hosszabb időt töltene egy városban, akkor mi inkább a lakásbérlést preferálnánk: az Airbnb vagy a Homestay tele van jobbnál jobb ajánlatokkal. Ennek hátránya lehet, hogy így nehezebben fog tudni megismerkedni helyiekkel – igaz, a hostelekben is elsősorban külföldiek laknak.

Ismerje a nyelvet!

Egy középfokú angollal a világ legtöbb részén gond nélkül el lehet boldogulni, mi mégis azt javasolnánk, hogy ha már hosszú hónapokra átteszi székhelyét egy másik országba, akkor érdemes ebbe belevinni egy kis nyelvtanulást is. Ázsiára nyilván ez kevésbé érvényes, ha viszont spanyol vagy francia nyelvterületre megy, akkor tényleg hasznos legalább egy néhány hetes gyorstalpaló nyelvtanfolyamot elvégeznie előtte, amire építhet majd a terepen. Ráadásul ha szeretne elvegyülni a helyiek között, akkor a nyelvtudás ennek alapfeltétele!

Vegyülni jó!

Ahhoz, hogy – a példa kedvéért – megnézzük a Mona Lisát vagy a Sacré-Coeurt, elég néhány napot tölteni Párizsban, a hosszabb külföldi tartózkodás pikantériáját éppen az adja, hogy ennél sokkal mélyebbre mehetünk, azaz megismerhetjük az ezeket kitermelő kultúrát. Aki meg akar merítkezni ebben, annak muszáj lesz vegyülnie, aminek során bizonyára lesz majd néhány közepesen kellemetlen élménye, de a világutazók tapasztalata az, hogy az emberek a világban alapvetően kedvesek és nyitottak. Ehhez is fontos, hogy vegyünk egy SIM-kártyát a helyi szolgáltatótól, amivel ráadásul nem leszünk többé kiszolgáltatva a wifihálózatoknak. Helyi ismerősökkel egészen biztosan hamarabb felfedez bennfentes helyeket, éttermeket és lehetőségeket, ugyanakkor ez ma már beépített emberek nélkül is működik, hála a TripAdvisornak és társainak. Ha pedig autentikus helyi kajára vágyik, akkor a piac a világ bármely táján egy tuti biztos tipp!

Figyeljen oda, hogy ne toloncolják ki!

Papírok szempontjából a legbiztosabb – és legkönnyebb – dolga az Európai Unión belül van, ahol 90 napig anélkül tartózkodhat, hogy arról szólna bármilyen hivatalnak is. Ezt követően már be kell jelentkeznie, hosszú, nyomasztó és költséges procedúrára azonban ekkor sem kell számítania. Egzotikus helyeken általában kell vízum, amiről érdemes már a hazai nagykövetségen informálódni, a papírmunka ellen pedig a legjobb tanács a folyamatos mozgásban levés. Igaz, ez már lényegében a világutazás maga.